Az utolsó szakasz
Itt (egyelőre) véget ér az együttes története.
Az utolsó szakasz
Az 1980-as év jól kezdődött a Gibb fivérek számára, január 12-én a „The Bee Gees Greatest” album első helyet foglalta el az amerikai eladási listákon.
Az 1998-2000 közötti időszakban csak egy lemezük jelent meg: 1998. szeptember 19-én, az „One Night Only” című, nemcsak CD-n, hanem DVD-n is. A lemezen szerepel a három Gibb fivér mellett Celine Dion, Stephen Gibb is, producere a három Gibb fivér és John Merchant volt. A korábbi koncertjük vágott és szerkesztett anyaga, a legsikeresebb dalaik élő felvételei. (közte a Massachusetts, To love somebody, Words, Night fever / More than a woman, Lonely days, New York mining disaster, How can you mend a broken heart, Heartbreaker, Guilty, Immortality, Tragedy, I started a joke, Grease, Stayin' alive) A megjelent CD- és videolemezre egy koncertturnét szerveztek.
1998. szeptember 3.-án rögzítették az „An Audience with the Bee Gees” szalagot, majd a Wembley-ből indulva koncertturnén vettek rész One Night Only címen az 1998-1999 évben. (Európa, Dél-Afrika, Argentína, Új- Zéland és Ausztrália területén) 1998. november 27-én az „One night only” már platinalemez lett. 1999. október 12-én a Man-szigeti Postahivatal Bee Gees bélyeget adott ki.
Az 1999-es évet a Millenniumi Koncerttel zárták (Florida)
A 2001-es év a Bee Gees számára az „utolsó” jelzőt is kaphatná, mert ekkor léptek fel utoljára nyilvánosság előtt (június 17.-én a Wango Tangó koncerten, (USA) és ekkor jelent meg utolsó albumuk is április 2.-én, ami új számokat is tartalmazott, a „This Is Where I Came In”. Ezt november 12-én a „The Record” válogatáslemez követte, ami december 21-én már multi-platinalemez lett. Az év utolsó napján, december 31-én pedig a Bee Gees megkapta a CBEs kitüntető címet.(Commanders of the British empire) 2003 elején Maurice megbetegedett, kórházba került, és ott 2003. január 12-én éjfél után 10 perccel meghalt, január 15-én volt a temetése. Január 22-én Robin és Barry együtt jelentették be, hogy a halál egyben a Bee Gees együttes végét is jelenti, hiszen „harmadik tag pótolhatatlan”. 2003. február 23-án a Bee Gees Grammy-díjat kapott életművéért. 2004. május 12.-én a Bee Gees-t a Music from Manchester University tiszteletbeli tagjává választották, június 22.-én a „Stayin Alive”-t beválasztották minden idők 10 legjobb mozifilmzenéje közé. 2004. november 1-én megjelent a „Bee Gees Number Ones” válogatáslemez.
|